Üdv mindenkinek... Ne haragudjatok, hogy eddig nem jelentkeztem, de mindenkit szeretnék már most megnyugtatni, hogy ezeket a sorokat már itthonról írom. Pénteken délután hazajöttem ahogy ígértem szerdán.
Mit is mondhatnék...? Egyszerűen pótolhatatlan érzés a szabadság érzése, hogy kimehetek a levegőre érintheti az arcomat a szél és a napfény, de még az esőnek is tudok örülni. Napról napra jobban vagyok, egyre több energiám van és az étvágyam is kezd tökéletessé válni. Hogy mennyire is erősödtem meg arra viszont csak a holnapi kontroll után kapok választ. Sokat pihenek, keveset rosszalkodom és néha-néha sétálgatok egyet. Pedig majdnem bűnbe estem már szombaton! Anyu bevásárolni ment és mivel bennem tombolt a szabadság utáni vágy, pedig szabad voltam, de gondoltam elkísérem. Fel is öltöztem szépen, felvettem a maszkot is, aztán amikor indulni kellett volna visszafordultam! Hmm... Most biztosan csodálkoztok, hogy miért!? De ezt nem értheti meg mindenki! Valamiféle belső hang szólalt meg bennem, amolyan hatodik érzék! Azt súgta, hogy maradjak itthon, ne menjek még sehová, mert nem állok készen még rá! Így fogtam magam és visszajöttem, majd lepihentem és azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon most jól csináltam e, és mi volt ez a megérzés, eddig miért nem volt hasonló? Miért csak most jött elő? Hmm... Elgondolkodtató! Ha megtaláltam a választ a kérdéseimre megosztom veletek. :)
Na térjünk vissza az elmúlt napok eseményeihez, mert ugye szerdán adtam utoljára hírt magamról és nem voltak valami jó hírek. Na de ami utána jött, kérem szépen! Már most az elején leszögezném, hogy a katasztrófatúristák ráfaragtak, mert csak jóhíreim vannak! :)

Szeptember 16-án, csütörtökön 1600 kőkemény sejtem lett, ami mesebeli szaporodásnak számít az elmúlt hetek kínkeserves próbálkozásai után. Belém is költözött a sajtkukac! Remekül éreztem magam, poénkodtam, hülyéskedtem. Bevallom őszintén, hogy rám jött a mehetnék. De csak ábrándoztam, kevés volt még a sejt a szabaduláshoz. Bár reggel a vizitelő orvos megkérdezte, hogy nem e szeretnék hazamenni. De hallgattam a józan észre és inkább maradtam. Délután megérkezett Édesanyám az ebéddel és mivel már voltak sejtjeim beengedték a lakosztályomba... Hiba volt! Előjött belőlünk a rosszgyerek, egyszerűen nem bírtunk magunkkal. Született is néhány fotó. Ezen az osztályon minden szobában van egy sztetoszkóp. Hát gondoltuk, ha már van, ne porosodjon! :D

Kérem a következőt!!! :D

Anyu kiderítette magáról, hogy nem szívtelen!!! :P

Itt már elfáradtam... :)

Szóval kicsit el is fáradtam, miután magamra maradtam aludtam egyet, de nem sokat tudtam, újabb látogató érkezett! Mondtam is, hogy nagyon kapós lettem így az utolsó napon. Egy nagyon jó barátom (barátnőm) Hunyadi Reni látogatott meg. Rengeteg vidám és nevetséges sztorival örvendeztetett meg... Próbára téve ezzel a rekeszizmaim...

Eljött a péntek reggel. A sejtjeim 2400-ra rúgtak, irány haza!!! Egy csapat kommandós sem tudott volna feltartóztatni. Hatalmas pancsolást tartottam a szabadulásom tiszteletére, csak álltam a zuhany alatt és engedtem magamra a forróvizet, hiszen végre élvezhettem a fürdést mivel nem állt ki belőlem semmiféle idegen tárgy, amit esetleg óvni kellett volna a víztől. Szépen el is kezdtem a pakolást, persze nem kapkodtam el, mert csak délutánra ígérték a zárójelentést. Délután fél 2 körül megérkezett Anyu, aki talán még nálam is jobban fel volt pörögve. Körülbelül 10 perc alatt összedobálta az összes cuccomat és indulásra készen voltunk. Egészen fél 3-ig ott vártunk a lakosztályomban, amikor is korszakalkotó ötletünk támadt. Ki kell ülnünk az orvosi elé, hogy szem előtt legyünk, mert talán akkor előbb megkaparintjuk a zárójelentésemet. Így is tettünk. Elérkezett a pillanat amikor elhagytam a sterilt. Érzékeny búcsút vettem Sziszi nővértől, akinek szeretném megköszönni a minden igényt kielégítő ápolói munkáját. :) Kitárult az ajtó és kiléptem rajta a saját lábamon, pont úgy ahogy bementem, nem hordágyon és nem tolószékben. Persze maszkot kellett húznom, és rám erőltették a kesztyűt is, de jobb a biztonság. Meg a titkos vágyam úgyis az, hogy pantomim művész legyek. Na de nem ez a lényeg, hanem a szabadság érzete, ami az én esetemben egyenesen arányos a gyógyulással. De még mindig bent voltam. Tudjátok... Olyan ez mint amikor van valamitek aminek nagyon örültök, de mindig is többre vágytatok! 15-20 perc ücsörgés után meg is kaptuk a zárót, elbúcsúztunk Szomor doktortól és elindultunk lefelé a teljes szabadságot jentő lépcsőn. Két emeletet kellett megtenni lefelé, Anyu kérdezte is, hogy bírni fogom e. Akár tíz emeletet is, vágtam rá határozottan. Elérkezett a pillanat amikor kiléptem az épületből, esett az eső és enyhén fújt a szél. Mások számára pont ilyen a rossz idő, hát számomra ez csodálatosan szép idő volt, néztem az eget és élveztem ahogy az arcomra csöppen az eső, élveztem ahogy kopasz fejemet simogatja szél. Páratlan érzés volt. Tele lettem energiával. Hamar odaértünk az autóhoz, pedig szívesen sétáltam volna az esőben. :) Na indulás! Anyu vezet...röpke 5 perc alatt meg is tudott fordulni a parkolóban! :D Hazaértünk, bepakoltunk, megebédeltünk! Rajtam pedig valami hihetetlen fáradtság lett úrrá. De sok volt az élmény, fel voltam pörögve és minden energiám elhasználtam. Egész délután pihentem, amíg meg nem érkeztek Roliék. Ő egy alkatrészt hozott az ágyamhoz, ugyanis egy évet bírt ki az ágy, gyorsan orvosolni kellett a problémát mielőtt a szétesés sorsára jut. Egyébként az ágy az egyik neves lakberendezési áruház terméke, nevét okkal nem említem. Van nekem elég bajom. Nem kell, hogy még nagyobb "KAKI"-ba kerüljek... :D:P
Holnap megyek egy kis vérvételre és lesz egy kis crysta biopsia (csontvelő mintavétel). Természetesen majd az ezekből származó jó hírekkel is beszámolok. Legyetek jók, és vigyázzatok magatokra! Nem sokára jelentkezem... :)

Ui.: Köszönök mindent az I/b osztály ápolóinak, nagyon sokat segítettek. Remélem egyszer alkalmam lesz meghálálni... :)

A magánzárkához privát fürdőszoba is jár... 

Ezt Rozmár ápolófiú ragasztotta az ajtómra, hogy hétvégente is szemmel tarthasson...:)