Nyugalom, nyugalom! Már itt vagyok! Remélem senki sem esett kétségbe! Minden rendben, csak nem igazán volt internetkapcsolatom, ami nélkül pedig elég nehéz blogot írni... Elmúlott a kezelés, egész jól bírtam! Pénteken este indult a randim a 6000mg cytosar-ral és ez még megismétlődött négyszer, 12 órás váltásokkal! Reggel 6 és este 6! Valószínűleg senkinek sem okozott komoly matematikai problémát, hogy kiszámolja, mikor is lett vége?!
Igen!!! Barna hajú hölgy nyert, a bordó felsőben! Tegnap reggel kaptam az utolsót. :)
Egyébként nem volt semmi gáz, csak a pénteki vett le kicsit lábamról, akár a egy bombázó a szombati diszkóban! Csak a baj az volt, hogy vuk is elkísérte. De a földig érő ásítás után már kutya bajom sem volt! Igaz ritmikus sportgimnasztikát sem akartam bemutatni! A szombat, a két kezelés ellenére zökkenőmentesen zajlott, nem volt semmi féle fajta rosszullét, sem említésre méltó atrocitás, csak pokoli álmosság! De gondolom ez mindenki számára érthető...hiszen mégse káposztalevessel bombáztak! A vasárnap reggeli és egyben az utolsó dózis szintén csak az álmosságot hozta el és ha már volt, ki is használtam. Délután akkora szunyát zavartam le, hogy felőlem aztán bányarobbantást is végezhettek volna mellettem! Este folytattam ezt a minden figyelmet lekötő tevékenységet már 21 óra után, de ennek ellenére reggel 8-kor alig bírtam felkelni... Mégis mit vártatok??? Hiszen senki sem hozta ágyba a kávét!!! :)
A reggeli vérvételem alapján 1100 sejttel büszkélkedhetem! Nem is olyan rossz ez a 2 nappal ez előtti 30000 után! Kaptam trombocitát is,amitől kivételesen rosszul sem lettem, holnap egy kis vörösvértest koncentrátum következik! Ma nagyon el voltam kényeztetve, spagettit hozott anyukám húslevessel! Ráadásul úgy porciózta ki, hogy vacsora idején sem kell koplalnom... :)
Ma is voltak kellemes meglepetésnek számító látogatóim Betti, Reni és Roli személyében! Hoztak egy kis fényt és hangulatot a kórház mogorva és sötét folyósólyára! Legalább én is kimozdultam egy kicsit a kórtermemből!
Jó volt, jól esett... Köszi Srácok!...
Majd jelentkezem... ;)

Pedig már közel a cél...

Hát sziasztok, Kedves Barátaim! Sajnos nincsenek túl jó híreim, sőt igazán szar híreim vannak! Na de, ha minden alkalommal csak jó híreim lennének akkor ez inkább egy tündérmese lenne, nem pedig az életem!
Tegnap visszakerültem az I. sz. Belgyógyászati Klinika Haematologia Osztályára! Képzeljétek el, hogy hétfőn volt vérvételem és minden rendben volt 5200 sejttel rendelkeztem, trombocitám 15000 volt. Ezért  is ismételtük meg a vérvételt szerdán, mert ha nem emelkedik magától a vérlemezke, akkor pótolják! Csodák csodája, nem csak emelkedett, hanem mindjárt meg is duplázta a létszámot! Gondolom, most mindenki azon morfondírozik, hogy mi lehet a baj, hiszen ez annyira nem hangzik rosszul! A bökkenő az volt, hogy a fehérvérsejtjeim is szaporodni kezdtek, egészen 61000-re kúsztak fel 2 nap alatt! Be is lázasodtam és az alacsony káliumszint miatt fájtak a lábaim. Ez a kis sejtnövekedés olyannyira elfajult, hogy ma reggelre 104000 sejtem lett! Mintha kicsit agresszívabb arcát mutatná a bennem rejlő gonosz, ami csak abból a szempontból zavar, hogy veszélyezteti a decemberi transzplantációm! Úgy látszik nem egyszerű az odavezető utam, de ha arra felkészültem lelkileg, akkor ez nem igazán tud eltántorítani! Most is éppen folyik belém egy 24 órás kezelés név szerint a Methotrexate. Ez után egy erős kezelés lesz 12 óránként, ha nem értettem félre Szomor doktort! Egyébként tetszik a hozzáállása, mert visszatette a csúzlit a szekrényébe és most újra ágyúval vadászunk az ellenségre! Viszont azt is mondta, hogy genetika csoda vagyok, mert a trombocitának és a fehérvérsejtnek egyszerre nem kéne emelkednie. Alig várom, hogy szétcsapjunk a sejtek között! Bevallom kicsit el voltam keseredve tegnap délután, amikor mindenre fény derült, de ki nem lett volna! Ezt az akadályt is könnyedén legyőzőm és így lesz ez mindaddig, amíg a célt tartom szem előtt! :) Van néhány ember akinek ismerős lehet az előző mondat... :) :P Éppen most volt vizit, ahol megerősítették a 12 órás intervallumot a kezelésben és már holnap este kezdődik 18:00-kor! Kapok egy kis trombocitát is és megajándékoztak egy kis vízhajtóval, aminek köszönhetően mindjárt rohanok, hogy könnyítsek magamon! :) Elmúlt a rosszkedvem is, tegnap még volt egy kis hasmenésem és eddig vigyáztam, hogy mit eszem! Ma meg már egyáltalán nem érdekelt és anyuval hozattam be egy kis sült húst, rizzsel és céklával! Nem is lett tőle semmi bajom! Lehet, azért mert pont egy cseppet sem izgatott a dolog! Nem érdekel jelenleg semmi, csak a transzplantáció! Muszáj, hogy megcsinálják decemberben, mert minden egyes kezeléssel gyengülök! Persze még koránt sem vagyok tartalékaim végén, de azt bevallom, hogy a fizikumom lényegesen csökkent, úgy a fele lehet a fél évvel ez előttinek! A kemoterápia sem egy vitamin, mondjuk ezt mindenki tudja...ez sokkal inkább varázsszer, ugyanis az izmaim kitűnően eltüntette! :) Majd visszajönnek, ha a háború végére érek!
Megint nincs internetkapcsolatom, most is azon jár az eszem, hogy miként fogom közzétenni ezt a bejegyzést!
Ha olvassátok sikerrel jártam, ha csak 19-én akkor nem nagyon... :)

Pedig  a hétvégén még minden olyan szép volt, szombaton hazamehettem a kórházból! Jól éreztem magam, nem volt semmi bajom a lépfájdalmon kívül, ami pedig szépen enyhült napról napra. Vasárnap és hétfőn pedig, életem utóbbi keserves időszakjainak legszebb napjait élhettem át. Meglátogatott valaki, aki vidám természetével, önzetlen mosolyával és páratlan kisugárzásával szint tudott vinni életembe! A vele töltött idő egyik legszebb mondata pedig ez volt: Tomi, nem is látszik, hogy beteg vagy! Szerintem ez a mondat minden hozzám hasonló beteg embernek pokoli erőt ad, egy nagy adag önbizalommal!
Kedves ez a betegség! Csodás, élményekkel gazdag napokat élhettem át, mielőtt megpróbált megölni...
Remélem nem tudja keresztül húzni a céljaim... Hát ha rajtam múlik nem is fogja... :)

Azt hiszem, hogy befejezem az írást, mert megfájdult a hátam... Még a közzététellel is meg kell birkóznom...
Minden jót nektek... Majd jelentkezem! Jó éjt, helló mindenki! ;)

"Te már látod a lyuk végét!" :) :) :)

Sziasztok! Megint nem írtam... Pedig nagyon készültem rá! Most is a kórházi ágyat nyomom a változatosság kedvéért, de nincs semmi gond, vagyis majdnem minden rendben van! Az írás innen valahogy mindig jobban megy, pedig nem csak itt érzem jól magam, sőt itt érzem legkevésbé jól magam. Nem tudom, de talán otthonról nem is kéne erőltetni ezt a dolgot, majd úgyis szóltok, hogy kíváncsiak vagytok e rá, vagy sem! Na, de most már rátérek a lényegre, mivel is kezdjem? Azt hiszem mindenki arcára kiült egy nagy kérdőjel forma, amikor ennek a bejegyzésnek a címét elolvasta. Gondolom senkinek sem tűnik hétköznapinak ez a kifejezésmód és már mindenki fejében kirajzolódott, hogy az a személy kinek száját elhagyta ez a becses mondat, vajon mit is akart mondani! Ezt egy kedves barátom mondta, egyik látogatása alkalmával, de kifejezetten kérte a neve elhallgatását! Ami mondjuk érthető, hiszen aki ekkora bölcsességeket tud, az szeret inkább névtelen maradni!:):P

Képzeljétek, holnap lesz egy hetes a kórházi raboskodásom! Most biztosan mindenki adott nekem egy képzeletbeli tockost, amiért eddig nem jelentkeztem! Most nem védekezem, igazatok van! Már túl vagyok három nap kemoterápián, amit egész jól tűrtem, akár London a bombákat! Egyébként a kezelőorvosommal ma találkoztam legelőször, mivel megint értekezleten volt! Ilyenkor hátrányt szenvedek hiszen nem tudok szökni, mert más dokikkal nem lehet úgy egyezkedni! :P
Jelenleg 1300 sejtem van és még lefelé szárnyal a karrierjük, ugyanis igencsak a kemó hatása alatt vagyok! De semmi gond ezek jó hírek! Annál jobb, minél lejjebb megy. Egyébként 43000 sejttel jöttem be, vagyis a betegség megint elkezdte a hisztit, de megint a pofonfa alá szaladt! Nem tudom, hogy mire jó ez neki? miért nem tudja megvárni csendben, amíg végleg elpusztul? Én bírom, úgyhogy nyugodtan rosszalkodhat! :)
Most csak egy valami zavar, ami pedig a lépem megnagyobbodása! Ezzel sem foglalkoznék túl sokat, ha nem fájna, de baromi zavaró, hogy minden levegővételnél érzek egy kis szúrást! Ásításnál, sóhajtásnál, böfögésnél, nevetésnél viszont már nem szúrást érzek, hanem elviselhetetlen fájdalmat! Úgyhogy éjszakára szoktam kérni egy kis fájdalomcsillapítót, hogy legalább aludni tudjak!
Képzeljétek, persze aki  már tudja, annak ez nem hír! Decemberben transzplantációra megyek! :) Ennél tutibb hírt nem is kaphattam volna! Végre megszabadulok a tehertől ami kínoz évek óta! Végre kapitulál az ellenség!
Nagyon várom a napját, hogy elkezdődjön! Nem is tudom, mihez hasonlítsam a hírt. Nem tudom, hogy át tudjátok e élni, érezni amit akkor én! Azt hiszem megvan, emlékeztek az első karácsonyra? Vagy nem is az első, hanem az első ami tökéletes volt és mindenki ott lehetett akit szerettek, és mindenki boldog és van egy pillanat amikor minden tökéletes és ezt el kell kapni ezt a pillanatot! Csak sokan nem vagyunk rá képesek, pedig ott lebeg az orrunk előtt! Igazából nem köthető ez a karácsony ünnepéhez, egyszerűen vannak pillanatok amikor az a legfőbb vágya az embernek, hogy akkor pont ott legyen ahol éppen van és az történjen vele, amit éppen átél, mert akkor és ott minden tökéletes! :) Megint elkalandoztam! :P Szóval akkor nézzük más szemszögből, de ha már a karácsonyt hoztam szóba maradok is ott. Tehát valami olyat éreztem, mint amikor gyermekként pont azt a karácsonyi ajándékot kaptam amire annyira vágytam! Gyermeki örömmel fogadtam a jó hírt! Biztos vagyok benne, hogy a lottó 5-ös sem tudott volna ennél nagyobb izgalomba hozni... :D Kicsit Elcsúsztunk ugyan ezzel a transzplantációval de semmi gáz, mert tavaszra rendben leszek...

Szombaton este az újhegyi barátaim névnapi és születésnapi bulit tartottak és mivel nem tudtam elmenni, ezért Győző barátomnak köszönhetően beszélhettem vagy 10-12 emberrel telefonon! :) Nem lesz olcsó! :P Köszi szépen srácok, páratlan élmény volt! Amint talpra állok, akkora de akkora bulit csapunk.... :)
Viszont a barátokkal kapcsolatban egy igazi fordulat állt be az életemben, ugyanis van valaki aki visszatért az életembe akiről azt hittem, hogy végleg kisétál belőle! (Lehet találgatni, hogy ki Ő) :)
Zefi barátom is bulizott szombaton este! Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert tegnap este számon kérte egy jó barátomat és őrangyalomat, Szandit hogy miért nem jelent meg a koncerten! Engem ért a megtiszteltetés, hogy megírjam az alibinek szolgáló kifogást! :P Elnézést kérek, de elragadtattam magam akkor is, így egy nagyon baró kis sztori lett belőle! Az írás, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket is tartalmaz! Elolvasását semmilyen korosztálynak nem ajánlom! :D A történet szereplői kitalált személyek, bármi nemű hasonlóság valós személyekkel kizárólag a képzelet szüleménye! :P :D 

Íme az én szerény fantáziám eltorzult kibontakozása a szombat estére:

Szeva Zefi! Bocsi, hogy Szandi tegnap lógott, de atom berúgtunk és ezért maradt ki tegnap! :D:D Mivel ismersz, így tudhatod, hogy én próbáltam lebeszélni, de mivel őt is ismered így tudod, hogy nem ment! :P :D Miután megittunk három üveg whiskey-t és vagy fél tucat sört, ezt persze fejenként! Kidobtak a minket a második kocsmából is! Tudod, ma már nem a régi a vendéglátás!!! :P Aztán elhaladtunk egy elektronikai áruház mellett, akik olyan kedvesek voltak, hogy adtak kölcsön egy cd-lejátszót, de valamiért a zárt ablak mögé tették... :D:D:D Mindegy...éreztük, hogy velünk akart jönni, és képzeld elemet is adtak hozzá és mivel hű rajongók vagyunk mindig van nálunk egy Mobilmánia CD, így üvöltött a Rock n Roll! Persze be kellett mennünk egy harmadik kocsmába is, hiszen ismered Szandit! :P Ott pedig a Két Paraszt nevű híres neves együttes húzta a talp alá valót...nem tudom, hogy ismered e őket... :D Persze mi jobban szerettük volna a Te zenédet hallgatni, mint azt az istenkáromlást, de ők vagy 80-an voltak... Tudod...a zenekar, meg a hívek! Most ki kellett volna mennünk??? Le hajtott fejjel??? Hát ez a méltó két éjszaka portyázó rockerhez??? Ugye hogy nem!!! :D Hát mivel úriember vagyok ezért mondom Szandinak, enyém 20 az övé 60...de ha előbb végzem akkor majd segítek... :P:D:D:D Na...mivel itt vagyunk és ezt olvassátok, le tudjátok vonni, hogy mindenkit kifektettünk!!! Szandinak innen a fejfájás, nekem a lép fájás! :P :) 

Nagyjából ennyi lett volna, ha Steven Spielberg érdeklődne valamelyikőtöknél, akkor mondjátok neki, hogy eladó a sztori és csörögjön bátran! Na, de most befejeztem mára ennyi elég volt mert fáj a lépem, ha röhögök! Márpedig ha ezt olvasom akkor igencsak nehéz kibírni nélküle!!! :D Legyetek jók...és nyugalom! Ígérem, hogy még ezen a héten jelentkezem! :) Szevasztok...!!! 

Üdv mindenkinek… Tudom, tudom, tegnap délutánra ígértem ezt az írást, de mivel szombat van, talán többen olvassátok. Ez elég hülye kifogás volt, de hát nincs mit tenni, sajnos most jobb nem jut az eszembe! :) Na jó, bevallom tegnap lusta voltam írni. :P De nézzétek el nekem, és most itt a kárpótlás. Bár most sem könnyű, én még nem tudom, hogy fogjak hozzá, én még nem tudom, hogy kezdjem el… Keresem a szót! Hová is tettem? Ááá… meg is van!
A legutóbbi bejegyzésem óta a rossz dolgok nagy ívben elkerültek. Most már így is marad minden! Nem lépek le erről az útról, nem tehetem meg a szeretteimmel! Az ellenségeimnek pedig nem adok ekkora örömöt, már ha vannak! Na szóval minden egy héttel ezelőtt, október 9-én kezdődött, amikor is tiszteletem kellett tennem egy vérvétel céljából. Nem is voltak olyan rózsás eredményeim, de ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Mindazok ellenére, hogy a vérlemezkéim szintje harmada, a fehérvérsejtek szintje pedig fele volt az elfogadhatónak. Aznap Dr. Kovács volt az ügyeletes, meg is bízott a sejtnövelő adagolásával és visszarendelt keddre, kontrollra. Ami azt illeti, itt volt némi félreértés köztünk, ugyanis a Doktorúr úgy értette, hogy aznap lőjem be magam, én viszont úgy, hogy hétfő estig, ami ugye három szurit foglal magába. A keddi kontrollra aztán fel is vérteztem magam 12000 sejttel. Na, erre varjatok gombot! Ja… és a trombocitáim is megindultak felfelé! Meg is egyeztünk, hogy majd jövő hét hétfőn megyek csak újabb kontrollra. Persze nem lövöm el az összes rakétám. Mindenki azt gondolja, hogy most aztán jól vagyok és élek 1000-el! Hát nem sokat tévedtek! De vigyázok magamra, nem használom el az energiáim, de érzem, van még bennem bőven tartalék. Napról napra erősebb vagyok, olyan mintha hegyeket tudnék megmozdítani az egy hónappal ezelőtti állapotomhoz képest. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de mintha baromi gyorsan regenerálódnék.

Csütörtökön este voltunk Harangozó Tomi barátomnál, ugyanis Svédországba költözik és amolyan búcsú bulit tartott. Azt tudni kell, hogy szinte együtt nőttünk fel kamaszkorunk óta. Igaz mostanság elváltak útjaink, volt idő, amikor nem is lakott Pécsen! Na de, amint jött a telefon, hogy mi a helyzet, habozás nélkül igent mondtam, és szedtem is a sátorfámat. Marha jó volt a hangulat, annyit nevettem, mint talán még soha egy este alatt! A csattanó másnap jött, amikor is Tamás, váratlanul üzenetet küldött nekem, amiben megköszönte, hogy ott voltam és elmondta, hogy nagyon jól esett neki! Nem is tudta, hogy megyek, amolyan meglepetés vendég voltam, de nem hagytam volna ki semmi pénzért! Köszi Tomi, hogy ismerhetlek, minden jót és sok szerencsét! Mire legközelebb látsz, gyógyult leszek! (mielőtt bárki valami forró hangulatra gondolna, mindketten a lányokat szeretjük) :D

Most visszakanyarodnék az élménybeszámolómhoz, és a jó hírekhez. Az agyvizem is szépen tisztul, már csak töredéke a múltkorinak. A Methotrexate-nak viszont van nálam egy fajta mellékhatása, amolyan kötőhártya gyulladás szerűség! De van rá szemcseppem, és szorgosan csepegtetek, mint ahogy kis hangyák gyűjtögetnek nyaranta… :D A hajam nem lobogtatom még, nyoma sincs a hajnak! Ami meg van az meg olyan szőke, hogy már szinte fehér. Az étvágyam teljesen helyrejött, bármit meg tudok enni! Igaz ez eddig is így volt, csak most mellékhatás nélkül tudom megtenni.
A kezelőorvosom már üzent is, hogy hétfőn részt kéne vennem egy vérvételen és egy hátba bökésen, na és persze a program nem éppen fakultatív! Hmm, alig várom! Most nem szabad felkelnem 2 óra fekvés után, mert múltkor kicsit szenvedtem! Volt egy kis utóhatása a beavatkozásnak… Ezeket most ki fogom küszöbölni.
Ma elmehettem volna a Mecsekbe a barátaimmal, hiszen ezen a hétvégén rendezik a 43. Mecsek Rally-t! Invitáltak, de ismét tudtam nemet mondani, pedig szívesen elmentem volna. Úgy érzem, h sok lett volna ácsorogni a hidegben 12 órát. Az első 5-6 órát még tutira élveztem volna, de a többi már csak küzdelem lett volna. Igaz imádok küzdeni, de nekem most másra kell az energia. Remélem, mindenki megérti a helyzetem és elfogadja, hogy miért nem mentem. Az elmúlt években sok mindenről le kellett mondanom, megpróbáltam ezekről tudomást sem venni, de elég nehéz. Ilyenkor amikor jól érzem magam, úgy bepótolnék mindent amit elvesztegettem, vagyis elvettek tőlem. De egyszerre mindent, úgy habzsolnám az életet. Nem nagy kanállal, hanem merőkanállal! Nehéz annak ezt megérti, akinek csak megszületni volt nehéz, persze ennek ellenére nem irigylek senkit! Mindenkinek megvan a maga ösvénye. Csak az enyém gazosabb, tele belógó ágakkal és erdei rablókkal! Sokan támogatnak az úton, többen mint hittem! Igazán most tudom meg, hogy ki a barátom! Ki az, aki mellém áll! Senkit sem akarok megbántani, akinek nem inge az nem veszi magára. Remélem, hogy akik eddig mellém álltak azok már elkísérnek végig!
A hozzászólásokból sok mindent le lehet szűrni! Volt aki elég furcsa megjegyzést tett! Először nem tudtam, hogy mire véljem! Igen, kedves Ismeretlen, rólad van szó! Ne haragudj, hogy így előszedtelek a tömegből, de másként nem tudok veled beszélni. Köszönöm az elismerő szavaid a küzdeni tudással kapcsolatban! Viszont aki szerint vesztésre állok, az nagyon benézte és, hogy úgy mondjam, erre túl nagy téttel ne fogadjon! Könnyen nincstelen lehet! Megfogadom a tanácsod a halállal kapcsolatban! Sőt inkább felírom valahová, mert el fogom felejteni, ugyanis nem mostanában lesz rá szükségem! Azért köszi… Mindenki nyugodjon meg nem mostanában leszek az Úr katonája. Aki pedig lát, az nehezen hiszi el, hogy bármi bajom is lenne! Erre akár fogadhatunk is! Fél évet adok magamnak a transzpalntra, a lábadozásra, a felépülésre innentől számolva, úgy hogy a csontvelő átültetésnek még nincs kikiáltva az időpontja! Remélem nem bántottalak meg egyik szavammal sem! Nem állt szándékomban!
Ami másnak is jár az nekem is! Én is szeretnék megnősülni, gyerekeket, családot, boldog életet! Ezt nem veheti el tőlem senki és semmi, főleg nem egy ilyen kis szánalmasan hátba támadó betegség. 

Azt hiszem, hogy ma estére megint elég volt az okoskodásból, és a mesémből, nem? ;) Mindenkinek további szép estét! Remélem, legközelebb még több jó hírrel jelentkezhetem! Addig is minden jót nektek és higgyetek magatokban! Sziasztok…

Jaj jaj… Megint jól elcsúsztam az írással, pedig már sokszor rákészültem! Megpróbálom bepótolni egyben az egészet a jó magyar szokásokhoz hűen. Sziasztok, üdv mindenkinek! Rég hallattam magamról, ezért jár a füles! Majd valaki megadja!:) De az elmúlt időszakban elég sokszor voltam ramatyul, sőt még annál is szarabbul. Sokan kerestetek és aggódtatok, érdeklődtetek utánam, amiből mindenképen arra következtetek, hogy csak érnek valamit a bejegyzéseim! :) Különben sem árt egy kis májhízlalás a helyzetemben. :)

Hol is tartottam, tényleg rég volt szeptember 20. Ha emlékképeim nem csalnak, akkor a csontvelővételem előtt írtam utoljára. Na a csontvelőm az olyan tiszta, mint a lelkiismeretem… De a beavatkozás egy külön sztori volt, ilyenkor ugyanis egy Dormincum nevű bódítószert fecskendeznek a nem túl lelkes páciensbe, amitől elég illuminált állapotba lehet kerülni. Na, már most, mivel az első adag után nem éreztem magam olyan vadul kábultnak ezért kértem még egyet, nehogy már szenvedjek, ha vigadhatok is… Hát innentől kezdve nem is emlékszem semmire, csak a szemtanuk vallomásaira és a pár óra múlva jelentkező szúró csípőcsonti fájdalomra hagyatkozhattam! Végül is ezek alapján a beavatkozás megtörtént. Amíg józanodtam addig pedig mindenkitől ilyen bódítószert akartam vásárolni, rihegtem röhögtem, egyfolytában félrebeszéltem. Igazából a környezetem legalább annyira jól érezte magát, mint én. Persze a fúrás helye még napokig sajogott, de mivel eb csont beforr, így én is szépen helyrejöttem. Természetesen a jólétet nem sokáig élvezhettem, mert hát minek az. Pár napra a csontvelővétel után borzalmas fejfájás vette kezdetét, amit egészen 5 napig voltam kénytelen elviselni látászavarokkal tarkítva, na és persze Vuk is meglátogatott nem is egyszer. Semmi gyógyszer nem használt, és semmilyen fájdalomcsillapító nem enyhítette a fájdalmam. Ha feküdtem, akkor is fájt, ha ültem, akkor is, ha sétáltam, akkor is. Én már sejtettem, hogy mi a baj. Igen, aki követi a történetem, az rájöhetett. A betegség most megint az agyvizemben vert tanyát. Erre egy agyvíz-vétel keretében nyerhettünk tanúbizonyságot kezelőorvosommal, aki már nagyon profi ebben, hiszen kismilliószor megszúrt már. Aki nem tudná, annak röviden elmesélem… Először mosolyogva barátkozunk, aztán törökülésben leülök a kezelőágyra majd előrehajolok, hogy a csigolyáim minél jobban szétnyíljanak. Orvosom pedig egy tűt szúr két csigolyám közé, ahonnan gejzírként tör elő az agyvizem. A leszívott mennyiség helyére pedig kemoterápiás gyógyszert nyom. Ezek után 2-3 óra fekvés következik, amit illik alvással kihasználni, amivel elkerülendő a kínzó fejfájás… Röviden ennyi. Remélem senkit sem riasztottam el. Nem olyan vészes, mint amilyennek hangzik, sőt néha már hiányzik!:D Na jó, azt azért mégse! Szóval megvolt a bökésem, másnapra meg az eredménye! A labor leírása alapjában a vizsgált sejtek több mint 50%-a rákos. Délután már feküdtem is a kis kórtermemben és folyt belém a kemoterápiás kezelés egy kis Methotrexate formájában. Nem kevesebb, mint 6000 mg-ot folyattak le rajtam 24 óra alatt, ami nagy mennyiségnek számít. Másnapra el is múlott a fejfájásom, csak néha-néha jött elő, de szinte azonnal el is múlott. Tegnap megint volt egy agyvíz vétel, aminek csak holnap lesz eredménye. Szombaton pedig egy vérképellenőrzésre megyek. Jaj, majdnem elfelejtettem a csattanót! Hétfőre csak 1400 fehérvérsejtünk volt, mert a múlt heti kezelés elintézte a kis drágáimat. El is kezdtünk sejtnövelő injekciókat adni, hétfő és kedd este is. Hát kedden délutánra már jelentkezett némi csontfájdalom, de ez még gyenge volt, meg hát örültem is neki, ebből a jelből látszik, hogy dolgozik a csontvelőm, fejlődnek a sejtek! Kedd éjszaka már kicsit kínos volt, viszonylag könnyen elaludtam csak 2-ig kellett elszámolnom és már aludtam is, bár könnyen megeshet, hogy fél 3-ig:) Na de a szerdai napom nem kívánom senkinek, csak a legádázabb ellenségemnek, a leukémiának. De gondolom ez érthető. Olyan csontfájdalmaim voltak mintha valaki ásónyéllel csapkodott volna. Ennek pedig egyetlen ellenszere van ez pedig a séta, nagyjából annyit kell sétálni amíg van az emberben szusz és akkor elmúlnak a fájások! Szerintetek mennyire fáradtam el? Hát úgy körülbelül leírhatatlanul. De mára kutya bajom. A sejtjeim meg tegnap már 4800-an védtek engem! Egyébként ma már voltam vásárolni, intézkedni, sőt este egy kicsit meglátogatom a barátaim! Ha ügyes leszek, akkor még az előtt kiérek, mielőtt ezeket a sorokat olvassák. Így lenne az igazi meglepetés. :) Egyébként megint bölcsebb lettem, azt hiszem megtanultam tisztelni az ellenségem! Rendben van, eddig is gyűlöltem, de alábecsültem erejét. Többé nem esek ebbe a hibába és most már legyőzöm. Megmutatta, hogy mire is képes valójában ez a gátlástalan szörnyeteg. Sokkal erősebb mint hittem, de nem tudott élni előnyével, így ez lesz a veszte. Elég volt a két év szenvedésből, most elsöprő győzelmet aratok. Másoknak is azt ajánlom, hogy a sose becsüljék alá a testükben lakozó aljas ellenséget. Ne essenek az én hibámba, hiszen megfelelő hozzáállással és kitartással csakis a saját akaratunk érvényesülhet! Nem számít, hogy mások mit mondanak, mit gondolnak! Nekünk kell eldöntenünk, hogy igazán mit akarunk!

Nem papolok tovább, hiszen nem vagyok én filozófus… Csak papírra vetem gondolataim, azaz képernyőre :D Minden jót kívánok Nektek… Egészség legyen és Szeretet, a többi meg majd úgyis jön! Sziasztok… :)

Üdv mindenkinek... Ne haragudjatok, hogy eddig nem jelentkeztem, de mindenkit szeretnék már most megnyugtatni, hogy ezeket a sorokat már itthonról írom. Pénteken délután hazajöttem ahogy ígértem szerdán.
Mit is mondhatnék...? Egyszerűen pótolhatatlan érzés a szabadság érzése, hogy kimehetek a levegőre érintheti az arcomat a szél és a napfény, de még az esőnek is tudok örülni. Napról napra jobban vagyok, egyre több energiám van és az étvágyam is kezd tökéletessé válni. Hogy mennyire is erősödtem meg arra viszont csak a holnapi kontroll után kapok választ. Sokat pihenek, keveset rosszalkodom és néha-néha sétálgatok egyet. Pedig majdnem bűnbe estem már szombaton! Anyu bevásárolni ment és mivel bennem tombolt a szabadság utáni vágy, pedig szabad voltam, de gondoltam elkísérem. Fel is öltöztem szépen, felvettem a maszkot is, aztán amikor indulni kellett volna visszafordultam! Hmm... Most biztosan csodálkoztok, hogy miért!? De ezt nem értheti meg mindenki! Valamiféle belső hang szólalt meg bennem, amolyan hatodik érzék! Azt súgta, hogy maradjak itthon, ne menjek még sehová, mert nem állok készen még rá! Így fogtam magam és visszajöttem, majd lepihentem és azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon most jól csináltam e, és mi volt ez a megérzés, eddig miért nem volt hasonló? Miért csak most jött elő? Hmm... Elgondolkodtató! Ha megtaláltam a választ a kérdéseimre megosztom veletek. :)
Na térjünk vissza az elmúlt napok eseményeihez, mert ugye szerdán adtam utoljára hírt magamról és nem voltak valami jó hírek. Na de ami utána jött, kérem szépen! Már most az elején leszögezném, hogy a katasztrófatúristák ráfaragtak, mert csak jóhíreim vannak! :)

Szeptember 16-án, csütörtökön 1600 kőkemény sejtem lett, ami mesebeli szaporodásnak számít az elmúlt hetek kínkeserves próbálkozásai után. Belém is költözött a sajtkukac! Remekül éreztem magam, poénkodtam, hülyéskedtem. Bevallom őszintén, hogy rám jött a mehetnék. De csak ábrándoztam, kevés volt még a sejt a szabaduláshoz. Bár reggel a vizitelő orvos megkérdezte, hogy nem e szeretnék hazamenni. De hallgattam a józan észre és inkább maradtam. Délután megérkezett Édesanyám az ebéddel és mivel már voltak sejtjeim beengedték a lakosztályomba... Hiba volt! Előjött belőlünk a rosszgyerek, egyszerűen nem bírtunk magunkkal. Született is néhány fotó. Ezen az osztályon minden szobában van egy sztetoszkóp. Hát gondoltuk, ha már van, ne porosodjon! :D

Kérem a következőt!!! :D

Anyu kiderítette magáról, hogy nem szívtelen!!! :P

Itt már elfáradtam... :)

Szóval kicsit el is fáradtam, miután magamra maradtam aludtam egyet, de nem sokat tudtam, újabb látogató érkezett! Mondtam is, hogy nagyon kapós lettem így az utolsó napon. Egy nagyon jó barátom (barátnőm) Hunyadi Reni látogatott meg. Rengeteg vidám és nevetséges sztorival örvendeztetett meg... Próbára téve ezzel a rekeszizmaim...

Eljött a péntek reggel. A sejtjeim 2400-ra rúgtak, irány haza!!! Egy csapat kommandós sem tudott volna feltartóztatni. Hatalmas pancsolást tartottam a szabadulásom tiszteletére, csak álltam a zuhany alatt és engedtem magamra a forróvizet, hiszen végre élvezhettem a fürdést mivel nem állt ki belőlem semmiféle idegen tárgy, amit esetleg óvni kellett volna a víztől. Szépen el is kezdtem a pakolást, persze nem kapkodtam el, mert csak délutánra ígérték a zárójelentést. Délután fél 2 körül megérkezett Anyu, aki talán még nálam is jobban fel volt pörögve. Körülbelül 10 perc alatt összedobálta az összes cuccomat és indulásra készen voltunk. Egészen fél 3-ig ott vártunk a lakosztályomban, amikor is korszakalkotó ötletünk támadt. Ki kell ülnünk az orvosi elé, hogy szem előtt legyünk, mert talán akkor előbb megkaparintjuk a zárójelentésemet. Így is tettünk. Elérkezett a pillanat amikor elhagytam a sterilt. Érzékeny búcsút vettem Sziszi nővértől, akinek szeretném megköszönni a minden igényt kielégítő ápolói munkáját. :) Kitárult az ajtó és kiléptem rajta a saját lábamon, pont úgy ahogy bementem, nem hordágyon és nem tolószékben. Persze maszkot kellett húznom, és rám erőltették a kesztyűt is, de jobb a biztonság. Meg a titkos vágyam úgyis az, hogy pantomim művész legyek. Na de nem ez a lényeg, hanem a szabadság érzete, ami az én esetemben egyenesen arányos a gyógyulással. De még mindig bent voltam. Tudjátok... Olyan ez mint amikor van valamitek aminek nagyon örültök, de mindig is többre vágytatok! 15-20 perc ücsörgés után meg is kaptuk a zárót, elbúcsúztunk Szomor doktortól és elindultunk lefelé a teljes szabadságot jentő lépcsőn. Két emeletet kellett megtenni lefelé, Anyu kérdezte is, hogy bírni fogom e. Akár tíz emeletet is, vágtam rá határozottan. Elérkezett a pillanat amikor kiléptem az épületből, esett az eső és enyhén fújt a szél. Mások számára pont ilyen a rossz idő, hát számomra ez csodálatosan szép idő volt, néztem az eget és élveztem ahogy az arcomra csöppen az eső, élveztem ahogy kopasz fejemet simogatja szél. Páratlan érzés volt. Tele lettem energiával. Hamar odaértünk az autóhoz, pedig szívesen sétáltam volna az esőben. :) Na indulás! Anyu vezet...röpke 5 perc alatt meg is tudott fordulni a parkolóban! :D Hazaértünk, bepakoltunk, megebédeltünk! Rajtam pedig valami hihetetlen fáradtság lett úrrá. De sok volt az élmény, fel voltam pörögve és minden energiám elhasználtam. Egész délután pihentem, amíg meg nem érkeztek Roliék. Ő egy alkatrészt hozott az ágyamhoz, ugyanis egy évet bírt ki az ágy, gyorsan orvosolni kellett a problémát mielőtt a szétesés sorsára jut. Egyébként az ágy az egyik neves lakberendezési áruház terméke, nevét okkal nem említem. Van nekem elég bajom. Nem kell, hogy még nagyobb "KAKI"-ba kerüljek... :D:P
Holnap megyek egy kis vérvételre és lesz egy kis crysta biopsia (csontvelő mintavétel). Természetesen majd az ezekből származó jó hírekkel is beszámolok. Legyetek jók, és vigyázzatok magatokra! Nem sokára jelentkezem... :)

Ui.: Köszönök mindent az I/b osztály ápolóinak, nagyon sokat segítettek. Remélem egyszer alkalmam lesz meghálálni... :)

A magánzárkához privát fürdőszoba is jár... 

Ezt Rozmár ápolófiú ragasztotta az ajtómra, hogy hétvégente is szemmel tarthasson...:) 

Egy kis harc...

Üdv minden kedves barátnak, ismerősnek, olvasónak, rajongónak, követőnek!:) (aki esetleg kimaradt volna kérem jelezze és én azonnal teszek valamit az ügye érdekében...)
Ma reggelre megzabolázták magukat a sejtjeim, elértük a 900-as sejtszámot, amire már mondhatjuk, hogy a hazameneteli érték fele. Reggel mindjárt meglepett a gyógymasszőr, aki ismét nem volt könyörületes, de miután befejezte nagyon jól esett, sőt egész nap nem kértem fájdalomcsillapítót. Ugye mindenki büszke rám? :D Aztán eljött a vizit ideje és mint kiderült a részletesebb vérvételi anyagokból minden értékem elfogadható a fehérvérsejt-, na és persze a vérlemezkeszámon kívül. Ezért az orvosom el is rendelte, hogy adják be a trombocitát amit számomra tároltattunk. Na és feltette a nagy kérdést is, hogy nem e szeretnék hazamenni...hmm? Hát ki ne szeretne hazamenni így a negyedik héten? Persze, hogy szeretnék! Rá is vágtam, de keveslem a sejtjeimet. Na majd holnapra sokkal-sokkal többet termelek és akkor majd meglátjuk,-gondoltam. Később elkezdett járni az agyam, hogy megéri e ennyire rohanni haza, nem e kéne inkább a biztosra mennem. Kétes gondolataimat aztán megerősítette mindkét ápolófiú, akik külön külön bejöttek és elmondták a véleményüket a hazamenetelről, hogy szerintük legalább a pénteket várjam meg, mert addigra biztos, hogy lesz egy elfogadható fehérvérsejtszámom. Az az igazság, hogy nem nagyon kellett rábeszélniük, mivel nekem is hasonló gondolataim támadtak. Ezzel le is zártam a csütörtöki hazamenetellel kapcsolatos mizériát. Szépen nézelődtem ki a fejemből, reggeliztem, pontosan azt csináltam amit ilyenkor szokás...vártam, hogy teljen az idő. Mivel a nézelődés egy négy szer négy méteres szobában egy idő után elkezdett baromi unalmas lenni így gondoltam filmet nézek! Jó gondolat volt, lekötöttem magam. Főként azokat a hiú ábrándokat sikerült elhessegetnem amelyek a csütörtöki hazamenetelt forszírozták egyre gyorsabban működő agytekervényeimben... (ezt egy született író sem mondhatta volna szebben:P )
Már dél felé járt az idő amikor elkezdtem hiányolni az ebédem, merthogy a pocakom mély korgásokkal jelezte az ebédidő közeledtét. Fél 1 körül meg is jött,-no de nem az ebédem, ha bárki ezt várta volna, -hanem a várva várt reggel óta emlegetett trombocita. El is kezdtük lefolyatni. Aztán körülbelül 10 perc elteltével, arra lettem figyelmes, hogy égnek és viszketnek a szemeim. Na ezzel még nem is foglalkoztam, mivel ez attól is lehetett, hogy keveset pislogtam a monitor szüntelen bámulása közben. Aztán pár perc múlva kezdett szűk lenni a fejbőröm a koponyámra, pedig nem vedlettem az éjjel és a szememen már alig láttam ki, égett az egész búrám, de ekkora már szóltam az ápolóknak akik úgy ugráltak körbe, mint a kis indiánok a tábortüzet. Közben a torkom is kezdett elszorulni, az orrjárataim már olyanok voltak mintha valaki tampont nyomott volna beléjük. Nincs mit tagadni, a fulladás határán voltam. Persze a srácok, akik végül is megmentettek, hiába rohangáltak orvosért, hogy rosszul lettel, kivert a trombocita. Valahogy egyik szuper doktorunk sem jött be hozzám. Sajna ilyen amikor nem vagy vérrokona egyik orvosnak sem. Az ápolók saját maguk döntései nyomtak tele antiallergén szerekkel. Köszönöm nekik, hiszen ők mentettek meg és nem az orvosok. Na hagyjuk is mert csak pipa leszek. Aztán lassan minden rendbe jött, a szemem, a fejem, az orrjárataim és a torkomból is kezdett eltűnni a szorítás. Sokáig tartott, de csak leírni. a történések villámgyorsan zajlottak,  legalább is az én szemszögemből. Nem megerősített forrásokból tudom, hogy a trombocitát már kora reggel elküldték, ide mégiscsak délután ért. A kérdés az, hogy hol volt? Ahol volt ott milyen meleg volt? És milyen egyéb olyan hatások érték amik miatt esetleg tönkremehetett? Nem tudni... Erre válaszokat sosem kapok. Hogy mi okozta a bajt? hmm... Lehet találgatni! Persze sok minden okozhatta...
Édesanyám 13:30-kor hozta meg az ebédem, és addigra már lezajlott az egész csetepaté. Neki valahogy különös érzéke van, hogy mindig akkor jöjjön amikor már túl vagyok a nagy szenvedéseken, vagy még el sem kezdtem őket, ja és persze az előtt elmegy mielőtt elkezdeném. Nem is baj, hiszen engem olyankor inkább ne lásson senki. Éreztem, hogy újra éhes vagyok. Kezdtem teljesen tünetmentes lenni. Arra vártam, hogy lefolyjon az utolsó infúzió és mélységes mély álomba zuhanhassak. Anyukám itt maradt mellettem, beszélgettünk is de abból szinte semmire sem emlékszem. Amikor elfogyott az infúzióm elment, és szerintem két percen belül aludtam is. Aludtam vagy 2 órát és az ébredés valami csodálatos volt, mintha csak egy rossz álom lett volna a délutáni borzalmak tömkelege. De egy másodpercig sem jutott eszembe, hogy itt a vég. Szerintem az ápolók riadalma nagyobb volt az enyémnél.
Sosem fogom azt mondani, hogy nem bírom, sosem fogom azt mondani, hogy ennyi volt, csak akkor ha én győztem. Azoknak is ezt tanácsolom akik szintén szenvednek valamiben, mert nincs édesebb a győzelemnél és a boldogságnál ami  a harcok után vár ránk. Hiszek benne, hogy eljön. Hát másnak is hinnie kell. Még mindig azt mondom, hogy nincs szebb az életnél.
Bocsi, megint elragadtattam magam. Holnap reméljük nem tudok majd ennyit írni. Legyetek jók, sziasztok... :)